Jövedelem

A bank a hitelfelvételnél az összes jövedelmedet megvizsgálja. Csak adózott jövedelmet vesz figyelembe, azaz mindennek a nettójával számol, hiszen a törlesztőrészletet is a nettó béredből fizeted majd.

Vannak olyan jövedelmek, amelyeket önállóan is elfogad, és vannak olyanok, amelyeket csak kiegészítő jelleggel akkor, ha mellette önálló jövedelmet is tudsz igazolni. Minden bevételednek legális forrásból kell származnia, amelynek a megszerzését valamilyen dokumentummal is alá kell támasztanod, igazolnod kell (tehát ha eddig feketén adtad ki a lakásodat, akkor azt nem fogják figyelembe venni). Ilyen igazolás lehet a bérpapírod, adóbevallásod, NAV igazolás vagy bankszámlakivonat.

Ha alkalmazottként dolgozol, akkor elvárja a bank, hogy a jelenlegi munkahelyeden már legyen három teljes hónapnyi munkaviszonyod és legtöbbször azt is, hogy határozatlan idejű munkaszerződéssel dolgozz. Ha tehát nem a hónap elején kezdtél, akkor azt a hónapot nem veszi figyelembe, csak a következőt, ami már teljes hónap.

Ha vállalkozó vagy és a kata szabályai szerint adózol, akkor általában feltétel, hogy legyen egy lezárt teljes pénzügyi éved, erre osztják rá a NAV igazolásában szereplő éves jövedelmedet, hogy a havi nettó összeget megkapják. Ha elfogadják a törtévet, akkor is 12 részre osztják. A számításnál többféle módszer lehetséges. Előfordul, hogy a kata adót is levonják, és az is, hogy ezen túl is tovább csökkentik a jövedelmed.

Önállóan elfogadható jövedelmek (ezeket néhol elsődleges jövedelemnek hívják):

  • munkaviszonyból származó alkalmazotti jövedelem, azaz munkabér; saját, vagy családi vállalkozásból,
  • egyéni vállalkozásból származó jövedelem;
  • öregségi nyugdíj;
  • őstermelői tevékenységből származó jövedelem,
  • megbízási vagy vállalkozási tevékenységből származó jövedelem,

Kiegészítő vagy másodlagos jövedelmek: CSED, GYED, GYES; családi pótlék ; árvaellátás; életjáradék; osztalék (sokszor diszkontálva); bónusz, cafeteria (sokszor diszkontálva); ingatlan bérbeadásból származó jövedelem (sokszor diszkontálva).

CIB 10 Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel
  • Most akár 40 000 Ft jóváírás
  • Nincs folyósítási díj, földhivatali eljárási illeték, Takarnet lekérdezési díj
  • 15 millió Ft 15 évre 133 856 Ft törlesztővel, THM: 7,16%
Részletek
PROMÓCIÓ

Ezek is érdekelhetnek

  • Lakáshitel igénylők kezet fognak a itelközvetítővel
    Lakáshitel

    Lakáshitel igénylés - mikor kérd hitelközvetítő segítségét?

    Amikor lakáshitelt szeretnél felvenni, és elkezded böngészni a bankok ajánlatait, hamar szembesülsz azzal, hogy a kapott információkkal egy kisebb regényt is meg lehetne tölteni. Ráadásul ahhoz, hogy választhass közülük, még mindezt rendszerezni is kellene, hogy összehasonlíthatók legyenek. Pedig a hiteligénylés nem ördöngösség, különösen ha hitelszakértő segítségét veszed igénybe és kalkulátorral számolsz.

    frissítve: 2023. szeptember 26.
  • Lakáshitel kalkulátor segítségével ennek a háznak a törlesztőrészletét is ki lehet számolni
    Lakáshitel

    Lakáshitel - kalkulátor és feltételek

    Használt lakás vásárlásakor jó megoldás lehet a lakáshitel, főleg ha az állami támogatásokat már kihasználtad, és még mindig pénzre van szükséged. Megmutatjuk a bankok által kínált lakáshiteleket és támogatott hiteleket is.

    frissítve: 2024. május 6.
  • Sikeres avdh hitelesítés mellett örül a férfi a laptopja mellett
    Lakáshitel

    AVDH hitelesítés – intézd önállóan, távolról a pénzügyi szerződéskötéseidet

    Magyarországon már ma is ingyenesen elérhető az AVDH hitelesítés, mellyel megkönnyítheted a pénzügyi szerződéskötéseidet. Nem kell elmenned a bankba, biztosítóhoz, pénztárhoz, hanem otthonról, kényelmesen is szerződhetsz velük. Elmondjuk, amit tudnod kell róla és képekkel is lépésről lépésre bemutatjuk, hogy csináld.

    frissítve: 2022. december 10.